Rekordösszegből gazdálkodhatnak idén a szlovák önkormányzatok

2018. június 3.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) becslése szerint akár 125 millió euróval több folyhat be az önkormányzatok kasszájába. A kormánykoalíció januártól a polgármesterek fizetését is emelné és lelépőt is adna a távozó polgármestereknek.

Az önkormányzatok 2017-ben 1,799 milliárd euróból gazdálkodtak, a jövedéki adóból származó bevételeik, az előző évhez képest, 35 millió euróval emelkedtek – erről Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke beszélt a szervezet idei éves közgyűlésén. Sýkora becslése alapján az önkormányzatok idén már 125 millió euró plusszal, vagyis 1,924 milliárd euróval számolhatnak.

300 eurós emelés

A kormánykoalíció abban is egységes, hogy emelni akarják a polgármesterek bérét. Az erről szóló módosító javaslatot már pénteken beterjesztik a koalíciós képviselők. Robert Fico (Smer) pártelnök egyelőre csak annyit árult el, hogy emelnék a kilenc fizetési osztály szorzóit. A polgármesterek bérét ugyanis úgy számítják ki, hogy a mindenkori átlagkereset összegét a település lakosságának száma szerinti koefficienssel szorozzák be. Jelenleg a 100 ezernél magasabb lélekszámú település polgármesterének alapfizetése 3401 euró. A koalíció javaslata alapján ez 3705 euróra emelkedne.

Az, hogy a kisebb települések polgármestereinek alapbére mennyivel emelkedhet, pénteken, a javaslat beterjesztését követően derül ki. Robert Fico lelépőt adna azoknak a polgármestereknek, akik legkevesebb hat hónapig betöltötték ezt a tisztséget. A Smer elnöke szerint ugyanis azok a településvezetők, akik két, három, illetve négy cikluson keresztül irányították az önkormányzatot, azok nehezen találnak új munkát. Ha a tervezetre a parlament is rábólint, a béremelés jövő januártól lépne hatályba.

Csökkenő adminisztráció

A koalíció az önkormányzatokra háruló adminisztrációs terheket két jogszabály módosításával csökkentené. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő azt ígéri, hogy felgyorsulhatnak majd a közbeszerzési eljárások, egyszerűbbek és átláthatóbbak lesznek. Ötezer eurós tétel alatt nem kellene közbeszerzést hirdetni, a jelenlegi 15 ezer euróról 50 ezer euróra emelnék az egyszerűsített közbeszerzési eljárások felső határát. „Véget kell vetni annak, hogy a bonyolult közbeszerzési eljárások miatt legkevesebb fél évet csúsznak a különböző munkálatok, melyek egyébként sürgős megoldásra várnak” – mondta a kormányfő. A koalíció több módosítást tervez az iskolai étkezdék, a szociális otthonok közbeszerzéseinél, illetve az önkormányzatok építkezési munkálataira vonatkozó eljárásoknál. Michal Sýkora szerint három évvel korábban csak reménykedhettek a közbeszerzési eljárás egyszerűsítésében.

Stop a „zaklatásnak”

A kormánykoalíció az önkormányzatok miatt módosítaná az információs törvényből adódó kötelezettségeket. Állítják ugyanis, hogy a törvény miatt folyamatos zaklatásnak vannak kitéve az önkormányzatok. „Azt mondom, átláthatóságot és nyilvános ellenőrzést, de csak ettől eddig. Ellenőrzést, ha közpénzekről van szó, de megálljt parancsolunk a zaklatásnak” – mondta Peter Pellegrini a ZMOS közgyűlésén, aki szerint az önkormányzatokat óriási mennyiségű adatigényléssel terhelik le a különböző adatigénylők. Szerinte nem ritka az sem, hogy egy-egy kérvény napokra lefoglalja az önkormányzatok alkalmazottait.

A polgármesterek arra is ígéretet kaptak a kormányfőtől, hogy módosítják az építkezési törvényt, illetve megoldást keresnek az állami földek rendezésére. A rendezetlen földek miatt több település nem tud uniós forrásokat meríteni.

Forrás: ujszo.com

Kép: Sándor István